Gondolatok, bölcseletek

I.

A világ dolgairól nem felesleges elmélkedni, tudván hogy csak kisemberek vagyunk és valójában Semmit sem tehetünk Semmi ellen.

II.

Én vagyok minden, ami velem kapcsolatos. Mind én vagyok, ami a rettentül bonyolult és dekódolhatatlan biológiai létezésem idegpályáin fut, sétál vagy megbotlik.

III.

Mindenki dicsértere szomjazik, és kedvességet vár embertársaitól. Ez az egyik oka, hogy velük van. Ez természetes. Tőlük várja a visszaigazolást, melyben saját létezésének értelmét és egyediségét ismerheti fel. Tévesen.

IV.

Felismertem magamban a hangyát, aki úszni nem tud, mégis egyedül kell hatalmas várat építsen az óceán fenekén.

V.

Azok vagyunk, akiket a környezetünkben élők a fejükben teremtenek, és akik csak vizualitásukban hasonlítanak ránk.

VI.

Két ember között csak akkor alakulhat igazi barátság, ha egymás előtt csak azt hallgatják el, amit feltétlen szükséges elhallgatni annak működéséhez. Ezt a mértéket azonban nagyon nehéz eltalálni, de mindenkinek magának kell megpróbálnia, a maga saját mértékét. Ha a kelleténél többet hallgat el, akkor a barátai félreértik és elmaradnak mellőle, ha viszont kevesebbet, mint amennyi szükséges, akkor megbántja őket, és azt fogják hinni, hogy ellenszenvvel van irántuk. Éppen ezért fontos a megfelelő mérték meglelése, mely remek barátságot eredményez.

VII.

Ha az ellenkező nem előtt felfeded magad és minden titkaidat, azt fogja állítani, hogy beléd szeretett. Ha ezt mondja, ne vedd komolyan! A szerelem szavak nélkül szövődik, és pillanatok alatt. 

VIII.

Akinek vigasztalása hiteltelen a szemünkben, arra úgy tekintünk, mint akit hazugságon érünk. A vigasztalás hasonlatos bármilyen tevékenységhez, tehát kellő gyakorlás híján nem lehet eredményes, a rossz vigasztalás pedig az ellenkezőjét érheti el a vigasztalandónál. Aki rossz vigasztaló, tegye félre a realitásérzékét, és fogjon hozzá, sosem késő! Kezdje azzal, hogy napjában legalább három alkalommal hazudjon jól! Az őszinteség rossz vigasztaló.

IX.

A férfi és nő közti barátság szivárványtermészetű. Eső és napfény keltette, rövid életű illúzió. Érzéki csalódás csupán.

X.

A zenével való kapcsolatunk őszintébb a legőszintébb szerelmünknél is, mert azt nemcsak a mozgás öröméért hallgatjuk.

XI.

A hangulatot mi más is fejezhetné ki jobban, mint a hang?

XII.

Az emberiség egyik legnagyobb tévhite pontosan az, ami kiemelte az állatvilágból. Az ember hajlandó elhinni, hogy amit az egyik elmond, azt megérti a másik. Az évezredek során elfelejtette, hogy a kommunikáció nem az érzelmek kifejezésére való. Arra ott a test.

XIII.

Az értelmiségi szint nem mérhető. A magasság, a súly és egyebek igen, de az értelmiségi szint nem. Aki bármilyen tekintetben mérvadónak tartja az IQ-teszt eredményeit, az egy hülye!

XIV.

Azok, akik más sikereire irigyek, sajnálatra méltóak, mert nem önmagukhoz mérik magukat, s ezért saját sikerük is elmarad. Az egyetlen dolog, ami irigylésre méltó: a tudatlanság jegyében leélt, egyszerű élet.

XV.

Az irigység humánspecifikus. De jó az állatoknak!

XVI.

Ha két falevél egyszerre válik le ugyanarról az ágról, akkor az landol előbb, amelyik kevésbé tartja magát nagyra.

XVII.

A gyermekek intézményesített oktatása és fejlesztése önmagában nem garancia az értelmes, egészséges lelkiállapotú  felnőttek kinevelésére. Egy maréknyi ember is apró társadalommá lesz, ahol a jó mellett lábat vet a rossz is.

XVIII.

Ahol két ember találkozik, ott az egyikőjük a főnök. Ha csatlakozik egy harmadik, a végkifejlet ugyanaz: egy akarat érvénysül. Ha csatlakozik még egy és még egy és még egy..., a végkifejlet ugyanaz: egy akarat érvényesül. Egészen addig, amíg a főnök karja elér, szeme ellát, a hatalma kiterjed. Ahová nem, ott egy másik akarat érvényesül. Így keletkeztek az első emberi közösségek.

XIX.

Az ember a Föld faunájától idegen.

XX.

A létezés akkor válik teljesen értelmetlenné és fölöslegessé, amikor egy napon az ember azt tapasztalja, hogy nincs mit mondania. Senkinek, semmiről, semmit. Ez az elkövetkező kiüresedés a lélek sivársága lesz, és független a valós kortól. Csodálattal tölt el, hogy mások egészen fiatalon érik el ezt az állapotot, amikor is a test termékeny, a lélek viszont hangtalan.

XXI.
Az igazság és annak érzete, olyan mint a csaláncsípés. Az igazságok úgy nőnek nagyra az ember igazságérzetében, mint a csalánok, és felismerésük és elfogadásuk hasonló a kertünk (és lelkünk) gyomlálásához. Ha idő előtt lekaszáljuk őket, akkor sosem okulunk a csípésükből, de ha túl későn nevezzük őket nevükön, nagyra nőnek, és nehezebb dolgunk lesz velük. Az elhanyagolt igazságérzet nagy igazságok kigyomlálásával fog küzdeni, megfelelő eszközzel viszont minden tény kigyomlálható. Az idejében felfedezett és kimondandó igazságokat - úgy, mint a csalánt - a tövénél ragadjuk meg, úgy nem csíp!

XXII.
A létező legtökéletesebb ember is csak egy létező.


XXIII.
Vajon melyik a rosszabb; ha az ellenség vagy ha a bajtársak butábbak nálam?

XXIV.
Évekig hazudozz csak te is, és meglátod, hogy egyetlen közeli ismerősöd sem fog leleplezni. Ez bizonyítja, hogy tehetséggel és megfelelő elszántsággal bárkit faraghatunk magunkból.


XXVI.
Sokan vannak, akik belevetik magukat a tudományokba, kísérletekbe, expedíciókba, miközben még saját magukat sem tudják definiálni.


XXVII.
Két fajta hozzáállásunk lehet az ittlétünkhöz.
Az első: felfedezni a világot, megismerni, és ittlétünk örök emlékéül nyomokat hagyni.
A második: felfedezni magunkat, megérteni, és önmagunk játszóteréül világot találni. 


XXVIII.
A tulajdonképpeni Jó nem szabad, inkább korlátolt, rendszerben működő (vagyis - a mai értelemben, leegyszerűsítve, az ember számára - valójában rosszabb). Ekképpen a 'látszólagos jó' a Rossz, a 'szükséges rossz' pedig a Jó.